Felhívás ismertető – Kulcsprojekt

Magyarország Kormányának felhívása Pápa Város Önkormányzata részére: a város népességmegtartó erejének növelése, a közösségi identitástudat megerősítése, a kultúra, közművelődés magasabb szintre való emelése valamint a gazdaságélénkítés érdekében a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületének -, mint Pápa legnagyobb kulturális és közösségi színterének – felújítása, korszerűsítése.

A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a társadalmi együttműködés erősítését és a szegénység, valamint hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet.  A cél elérését a Kormány Pápa Város Önkormányzata együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén.

A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépülete Pápa város legnagyobb kulturális, közösségi színtere. Az épület a megépülése óta (1980-as évek) nem esett át semmiféle nagyszabású felújításon. Ahhoz, hogy az épület továbbra is a város lakosságának rendelkezésére tudjon állni és a feladatait a lehető legjobb minőségben tudja ellátni elengedhetetlen az épület felújítása, korszerűsítése – HKFS 6.1 I. 1. pontja alapján.

 

 

Jelen felhívás keretében Pápa Város Önkormányzata nyújthat be támogatási kérelmet.

A fejlesztésre 139.000.000 Ft áll rendelkezésre.

A helyi támogatási kérelem benyújtására 2018. év október hó 01. naptól 2019. év január hó 31. napig van lehetőség.

Likviditási terv-sablon

Általános Útmutató a Felhívásokhoz_20170728
ASZF_1420_0728

TOP-7.1.1-16-H-069-1 helyi felhívás
Támogatói okirat-minta
Szabalyossagi nyilatkozat_PÁPA_069_Kulcsprojekt (1)
Kommunikációs csomagok keretében elszámolható költségek felső korlátai
Helyi_tamogatasi_kerelem_adatlap-szerkeszthető Helyi_tamogatasi_kerelem_adatlap_kitoltesi utmutato
Helyi_tamogatasi_kerelem_adatlap
2.sz.melléklet-fenntartási és üzemeltetési terv-szerkeszthető 2.sz.melléklet-fenntartási és üzemeltetési terv

Kövess minket Facebook-on is!