Rólunk

Intézményünk, a nagy múltra visszatekintő Jókai Mór Művelődési Központ 1985 óta meghatározó módon vesz részt Pápa város kulturális vérkeringésében. 2021. január 1-jétől új szervezeti formában, a Pápai Platán Nonprofit Kft. égisze alatt végezzük közművelődési feladatainkat. Dinamikusan változó tevékenységrendszerünk, innovációs törekvéseink naprakészen elégítik ki a helyi igényeket.

Küldetéspolitikánkban hangsúlyos helyet foglal el a kultúra megőrzése és átörökítése, a hagyományápolás, a közösségi művelődés és az igényes szórakoztatás. Tevékenységünk felöleli a közművelődés és értékközvetítés szinte valamennyi területét, kiemelten a művészeteket, a közösségfejlesztést, ismeretterjesztést, az ifjúsági és családi programokat.
Színházépületünk egyedülálló adottságaihoz méltóan nagy hangsúlyt fektetünk a színházművészet legkülönbözőbb szeleteinek bemutatására, valamint a színházi nevelésre. Bérletsorozataink és előadásaink valamennyi korosztály számára értékes kikapcsolódást nyújtanak.

Intézményegységünk, a Huszár Közösségi Ház remek találkozóhely kisközösségeink számára, falai között szakkörök, klubok, tanfolyamok, alkotó amatőr művészeti csoportok folytatnak elkötelezett tevékenységet.
Városunk apró színfoltja, a Kópé-Vár játszóház ingyenesen fogadja a gyerekeket, fiatalokat és családokat. A szabadtéri játékpark és a játszóház izgalmas játékélményt kínál minden korosztály számára, közösségformáló ereje pedig megkérdőjelezhetetlen.

Szeretettel hívunk és várunk intézményegységeinkbe mindenkit, aki értékes ismeretekkel, művészeti és közösségi élményekkel szeretne gazdagodni!

Kövess minket Facebook-on is!