A magyar költészet napja

Kedves Közönségünk!

Ebben a különösen nehéz helyzetben mi is igyekszünk utat találni Önökhöz és kulturális csemegével szolgálni, mígnem újra találkozhatunk.
Április 11-e, 1964 óta a magyar költészet napja hazánkban: 115 évvel ezelőtt, ezen a napon született József Attila, a magyar költészet kiemelkedő alakja. E jeles nap jegyében művelődésszervezőink összegyűjtötték kedvenc költeményüket, melyeket a mai nap folyamán megosztunk Önökkel.
Csemegézzenek kedvükre és emlékezzünk együtt a magyar költészet napjára!

Szabadkai Verita igazgatónő kedvence egy időszerű klasszikus

Márai Sándor: Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.


Bognárné Novák Ilona kedvence

Szabó T. Anna József Attila-dìjas költő Örökmúlás című versét az Örkény Színház Élő költök társasága elnevezésű kezdeményezésére írta Hámori Gabriella színművésznőnek. A mellékelt linken érdemes meghallgatni a verset az ő csodálatos előadásában.



Cseh-Müller Orsi választása,

egy kortárs dalszerző darabjára esett. Szabó Balázs számos Pilinszky- és Radnóti-verset megzenésített, így tűzve zászlajára a költészet népszerűsítését. A zenész-költő azonban maga is kiemelkedő poéta, ezt mutatja – sok másik mellett – Egyperces című dala is.

Tegnap egy percre maradtunk ketten, ültünk az eresz szélén, szemközt a tengerrel, majd halkan megnyílt a hátunk és vártuk, hogy kifeszüljön a szárnyunk, és alkalomadtán nem várva semmit, tovaszálltunk. Te is csak légy lehettél, nekem is csak ennyire tellett, hogy egy tornácról virágra, ablakból az ágyra, egy székről az emberre lök fel a szárnyunk, látod nem is kell, hogy beszéljünk, elég zümmögni, dúdolni, verdesni azt, amit érzünk.

Eltévedtünk egy légypapíron, azért valahogy csak kibírom, fönn van az ég, épp mázolatlan, a felhők még csak piszkozatban, röpülsz ki egy pincerésen, ahol szárnylóbáltunk mindig ébren, innen fogunk messze menni, nem kell minket megkeresni.

Eltévedtünk egy légypapíron, azért valahogy csak kibírom, fönn van az ég, épp mázolatlan, a felhők még csak piszkozatban, röpülsz ki egy pincerésen, ahol szárnylóbáltunk mindig ébren, megterveztük egy légypapíron, hogyan éljünk egy másik síkon.

Nem vágyom sokra, éljünk a maradékon, nem megy ma semmi kárba, megosztozunk, ha bírod, hogy csöndrakáson alszunk el az este, és álmunkban törhetetlennek véljük majd e testet. Nézd, az árnyékunk most éppen kergetőzik, lassan már nem is tudok előled elrejtőzni, épp te vagy a fogó, én meg hagyom, hogy elcsenj, hogy ellopj az élet elől itt az aranyló kertben. Szeretnék lenni én a féltett maradékod, egyél csak, faljál bátran, mindenem tiéd most, na jól van látom, furcsán nézel engem ebben a percben, de látod, fönnragadtunk és nincsen semmi tervem.


Mező Róbertné kedvence

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?


Róka Norbert választása

Szabó Lőrinc: Az áprilisi rügyekhez

Nem láttalak egy hétig, kis rügyek,
és közben milyen nagyra nőttetek!
hüvelyknyire!… Kilombosodtatok
és ezer könnyű és friss fodrotok
halványzöld lángként repdesi körül
a gallyakat és táncol és örül.

De szépek vagytok, tavaszi rügyek,
de bátrak vagytok! Nem kérdezitek,
mi vár rátok, – ha itt az ideje,
mint a barna földből a rét füve,
a barna ágból kicsaptok ti is,
akármilyen hideg az április.

Bölcsek vagytok ti, szárnybontó rügyek,
bölcsebbek, mint én, egészségesek…
Egy hónapja nem láttuk a napot,
mégis hittetek és kibujtatok,
hajtott a szent önzés, küzdöttetek,
győzni akartatok és győztetek!

Győztetek, hívő rügyek s levelek,
irígyelhetem erényeteket:
bolond idő járt rám is, április,
hosszú, naptalan, de én e komisz
tavaszban, mely oly zord és fénytelen,
hitetlen voltam és reménytelen.

Az voltam, fáradt, gyáva és beteg,
utáltam már az egész életet
s ez kellett, ez a büszke változás,
szemeimben ez a csodálkozás,
ez kellett, hogy megváltsam magamat
és megérthessem a példátokat,

hős példátokat, parányi rügyek…
Egy hét alatt de nagyra nőttetek!
Zöld zászlaitok felrepültek a
bokrok, fák és hegyek csúcsaira
s hiába ez a gyilkos április,
reményt hirdettek, reményt nekem is!

Kövess minket Facebook-on is!